elitgamer
avatar

Playstation 4 - Teszt

Szerző: recon |  </div>

 December 13. Ekkor érkezett el a jeles nap, amikor is kishazánkban is elstartolt az új generációs Sony masina, a Playstation 4. Vitathatatlanul hatalmas sikerrel és gyakorlatilag előrendelésekkel már ki is ürült a magyar készlet. Éppen vártam a futárt és hogy elüssem az időt, átgondoltam a Sony karrierjét a konzolok terén. A PS1 annak idején forradalmi volt és máig megkérdőjelezhetetlenül megalapozta a konzolok első lépéseit. A második széria minden idők egyik legkelendőbb eszköze lett, melytől nem is olyan régen búcsúztunk el. Úgy tűnt, a PS3 és X360 csatája is a Sony dicsőségét hozza magával, ám az elején, főleg a későbbi start és a fejlesztést megnehezítő hardware miatt, eléggé lemaradt a versenyben. Úgy tűnt, a verseny eldőlt, ám pont a generáció végén a PS3 összeszedte magát és beelőzte a konkurens gyártót. A konzolháború az Xbox One és a Playstation 4 eljövetelével hivatott új menetbe lépni, é sokan ismételni látták a történelmet, miszerint a Microsoft ezúttal is győzelmet arat. Ám a rengeteg szabályozással és kötelezettséggel a redmondiak gyakorlatilag maguk alatt vágták a fát, miközben minket arról próbáltak meggyőzni, hogy ez sajnos muszáj és tessék elhinni, ez a next-gen. A gamerek háborogtak, de nem tudtak mit tenni, míg Jack Tretton, a Sony fejese gyakorlatilag (és sajnos nem tudok szebben fogalmazni) úgy tökön rúgta a Microsoft Xbox divízióját, hogy Don Mattrick el is hagyta a csapatot. Ezek után az MS tett egy 180 fokos fordulatot és igyekezett felzárkózni, hogy mire csatába küldik jelen cikk tárgya ellen a gépüket, egyenlő legyen a két gép. Hogy mégis miért vezet még mindig a Sony? Vessünk rá egy pillantást.

Mr Cerny projektje

Mint azt már a tavaly februári Sony Press Conference óta tudjuk, a gép elkészítésének feladatát nem kisebb ember kapta, mint Mark Cerny. Az úr nem egy ismert személy, csak pár játékot tett le az asztalra (pl. Crash Bandicoot, Sonic, Spyro, az első Uncharted, Jak and Daxter, Ratchet and Clank) így hát adva volt, hogy alkosson valami hozzá illőt. A gép adataival most nem is untatnám a kedves olvasót (azért a cikk végére beszúrom, hátha), egyből áttérnék a designra. Maga a konzol egy döntött téglalapformát kapott, aminek egyik fele a jó öreg ps3 anyagából készült, míg a másik oldala egy matt fekete, kissé üvegesebb anyagból. Elöl csupán két usb port helyezkedik el és a blu-ray olvasó. Azonban ami elsőre feltűnő, hogy eltűnt a bekapcsoló, illetve a lemez kiadására szolgáló gomb is. Ezek ugyanis már nem nyomogatós, hanem a jövőnek megfelelve egy sima érintőpaneles formában vannak jelen. Hátul a jól megszokott kapcsolók, mínusz egy, ugyanis a Playstation 4 már csak HDMI kimenettel rendelkezik. Felette egy rakat ventilátor, hiszen a konkurenciával ellentétben, a táp a gépen belül van. Bekapcsoláskor a konzol közepe kéken világít, majd miután bement a boot, átvált fehérre. Érdemes elolvasni azt a figyelmeztetést, hogy a led pirosra válthat, ilyenkor a gép kikapcsol, és egy ideig nem indul. Ebben az esetben nem kell pánikba esni, a biztonsági rendszer ugyanis ezzel jelzi, hogy a konzol túlhevült. Szerencsére velem nem fordult ez elő, de érdemes egy jól szellőző helyre tenni és nem a bolyhos szőnyegbe, ahol elveszik a sok szösztől, esetleg blokkolva van a ventilátor.

A cikkünk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hozzászolás
  • Szabályok, jó elolvasni mielőtt bármit is teszel! 1. Ha lehet a tartalomhoz szólj hozzá.
    2. Ne spammelj és ne írd be ugyanazt többször.

    Te nem szólhatsz hozzá ehhez a cikkhez. Kérlek, Regisztrálj vagy jelentkezz be.
  •  Összesített vélemény és pontozás: Playstation 4 - Teszt
  • Hangulat9.5
  • Grafika9.5
  • Zene9.5
  • Összegzés9.5
hirdetés

elitgamer logo

Az oldalunkon publikált összes, cikk, kép, s egyéb tartalom az ElitGamer.net tulajdonát képezik, felhasználásuk CSAK az eredeti forrás pontos és látható megjelenésével történhet!