elitgamer
avatar

GRID 2 - Teszt

Szerző: vérnarancs |  </div>

A folytatások mekkája, vagy csak halovány emlék?

Bizton mindenkivel előfordult, hogy valamit izgatottan várt és várakozása felülmúlta az eredményt. Nos, én így jártam a GRID 2-vel. Szó, mi szó, a korrektséghez közelálló iparosmunka, de méltán az előd olyan alapokat fektetett le ebbe a fél arcade/simulation vonalba, hogy a GRID második része hajszál híján elvérzett rajta. Teljesen egyedülálló szemszögből semmit sem lehet értékelni, ezt már megtanultuk - a játék pedig szintén beleesik abba a csapdába, hogy az első epizódhoz igazítsuk a végeredményt.

A főként TOCA-val celebbé vált Codemasters kb. olyan lehet, mint egy rengeteg játékot könnyen kapó kisgyerek, aki így nem hajlandó (vagy csak kevésbé) megbecsülni hozományait. A DIRT inkább csak az újdonsült házi készítésű motorjával hódított, mint a rallyhoz való hűséghez, ezen franchise pedig csak a végére kerekedett ki valamennyire. Megkapták a Forma1 licenszet, aminek az lett a következménye, hogy évről évre pocsékabb lett a száguldó cirkusz virtuális mása. Valahol a GRID is ebbe a miliőbe sétál..

Elhalmoztak minket minden földi jóval, a marketinghadjárat beindult és 5 év várakozás után végre kézhez is kaptuk a GRID 2-őt hatalmas reményekkel. A már szokásossá vált Codemasteres menü felvértezése persze nem olyan egyszerű. A profilunk létrehozása után máris belecsöppenünk a játékba (persze, ha nem online küzdünk elsőként), a SHIFT-el ellentétben itt rögvest megállíthatjuk a gammát és az alapvető beállításokat elvégezhetjük.

Feltűnik, hogy nincsenek vezetési segédletek, sem kipörgésgátló, sem automata fék, sem nyomvonal. Véleményem szerint ezzel nincs is gond, hagyatkozzunk csak magunkra. Standard módszerek viszont leledzenek, eldönthetjük, hogy manuális, vagy automata sebváltót használunk, belöhetjük a nehézségi szintet és a sérülésmodell fokozatait is. Az évek alatt kinél/hogy irányítás a már megszokott mederben zajlik - billentyűzet, gamepad, netán kormány segédeszközökkel.

A grafika a konzolok terén a legegyszerűbb. Az asztali gépeknél számos lehetőség áll rendelkezésre, ám ez mit sem von le az értékéből, hogy a konverziók megegyeznek, ha első pillantásra nem is tűnik úgy. Az optimalizáció itt felemás, még a DX11 kártyákkal rendelkező gamerek sem tudnak mindent kimaxolni, hiába na, az intel propaganda kapja majd például a "füstnek van árnyéka" effektet, ha kijön hozzá a megfelelő hardver.

Hozzávetőlegesen egy 2-3 éves gépen HD felbontásban és high szekvenciákkal simán elfut a GRID 2 - ultrához képest leheletnyi különbséggel. A poén az, hogy az erőforrást igénylő DX11 ficsőrök nem igazán látszanak meg a stuffon. Amik igazán számítanak, az élsimítás, az árnyékok és a célközönség eltűntetése, minden más csak cukormáz. Közepes hiányérzetet adhat a cloth (például a zászlók), a ground cover (fű). A fák, a víz, a SAO, az autók részletessége és tükröződése, az objektumok, az abroncsok nyoma, a bevilágítás és a globális fényvisszaverődés - ezen felsoroltak nagy része gépigényt követel, de ezek olyan dolgok, amiket menet közben nem lehet észrevenni (hacsak nem 5km/h-val közlekedsz). Ezért jobb, ha van egy ún. most már old generation konzolod, mert ugyanazt kapod, mint a drága gépeden. Mint írtam, a plusz adalékok csak nagyítóval észrevehetőek. Bárminemű hardver esetén a töltögetési idő több a kelleténél.

 

Nem a legjobb példa, de összehasonlításnak megteszi.

A cikkünk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hozzászolás
  • Szabályok, jó elolvasni mielőtt bármit is teszel! 1. Ha lehet a tartalomhoz szólj hozzá.
    2. Ne spammelj és ne írd be ugyanazt többször.

    Te nem szólhatsz hozzá ehhez a cikkhez. Kérlek, Regisztrálj vagy jelentkezz be.
  •  Összesített vélemény és pontozás: GRID 2 - Teszt
  • Hangulat7.0
  • Grafika8.0
  • Zene7.0
  • Összegzés7.0
hirdetés

elitgamer logo

Az oldalunkon publikált összes, cikk, kép, s egyéb tartalom az ElitGamer.net tulajdonát képezik, felhasználásuk CSAK az eredeti forrás pontos és látható megjelenésével történhet!